Tartalomjegyzék
Eltűnőfélben levő Kultúrákról
Amazonas
interjú Lóránd Attilával
Minden oldal

 

 

Forrás: Antenna magazin:

Lóránt Attila 36 éves, hétéves kora óta fest, rajzol. A végzettsége festő, Párizsban tanult festészetet. Miután onnan visszatért, videografikával és komputeranimációval kezdett foglalkozni. 12 évvel ezelőtt alapította a Post Edison nevű, videografikákat és speciális effektusokkal készítő céget. A mára a szakmában komoly hírnévre szert tett, számos nemzetközi díjat nyert cég jó néhány nagy magyar és nemzetközi produkcióhoz készített digitális trükköket. A listán olyan címek szerepelnek, mint az amerikai Mary Mother of Jesus, az In the Beginning vagy a Hídember, és most a Sorstalanság speciális effektusai. A játékfilmek mellett számtalan reklámfilmben is Post Edison-effekteket láthatunk, illetve sok filmet teljes egészében a cég készít. Lóránt Attila rendezésében a Post Edison készítette többek között az egyik Elektroworld-kampányfilmsorozatot, amellyel több nemzetközi díjat nyert, de a Vodafone, több bank, üdítőitalok is szerepel a jókora listán. Reklámfilmből Afrikába Az Eltűnőfélben lévő civilizációk egyesület és a reklámfilmes tevékenység között egyenes összefüggés van. Lóránt Attila sok éve reklámfilmeket is rendez. Hat évvel ezelőtt Dél- Afrikában forgatott, s eldöntötte, visszatér oda, hogy közelebbről is megismerkedjen az ottani kultúrákkal. Hamarosan visszatért, először a feleségével, s ahogy ő fogalmaz: döbbenten látta, hogyan, milyen gyorsan tűnnek el a külső vizuális jegyek, bomlik fel a társadalmi egyensúly, a hierarchia, amiben a nomád törzsek élnek Kelet-Afrikában. Hazatérve szakirodalmat, további anyagokat keresett, s két szélsőséget talált: turistaalbumokat, amelyekben gyakorlatilag nem szerepel érdemi információ, és néhány antropológiai értekezést, amelyeket fotódokumentáció kiegészít ugyan, ám ezek szakmai, antropológiafotók, fotóművészeti szempontból értékelhetetlenek. Lóránt Attila szerint olyan fotókra is szükség van, amelyek nem egyszerű dokumentarista alapállásból, és nem is a turistaalbumok vizuális szintjén, hanem művészi színvonalon, a szépséget és a dokumentaritást egyszerre szolgálva dolgozzák fel a témákat. Kétéves munka eredményeként született meg a kelet-afrikai nilohamita törzsek és a szuahélik kultúrája című könyve, amelyet az antropológus szakma világszerte jól fogadott. A maga nemében hiánypótlónak nevezték, s angol és német fordításban is megjelenik.

Antenna: Mi késztetett arra, hogy egy sikeres reklámfilmes és videografikai cég tulajdonos-vezetőjeként a kultúrák tiszta szépségben való megörökítésével foglalkozz?

Lóránt Attila: Hétéves korom óta képekkel foglalkozom, s nagyon hamar úgy éreztem, hogy azokkal maradandó értéket lehet létrehozni. A reklámfilm, egy jó effekt pillanatnyi érték, két hónap múlva semmi sem marad belőle. Egy nagy film trükkjei a legjobb esetben mondjuk öt évig emlékezetesek. Egy kultúra elemeinek, pillanatainak a művészi színvonalú megörökítésében egybeesik az értékteremtés és az értékek megőrzése. Emellett persze a romantika sem elhanyagolható. Vonz a természeti népek harmonikus léte, és mivel a nyugati civilizációval való kölcsönhatásban ezeknek a kultúráknak a léte, a formák, a szokások nem az érintett népek saját, belső menetrendje szerint, hanem annál sokkal gyorsabban alakulnak át, akkor ezeknek a kultúráknak a pozitív jegyeit a maguk szépségében kell megörökíteni. Ezek a kultúrák nem eltűnnek, hanem átalakulnak, és természetesen nem azt akarom mondani, hogy a nyugati civilizációval való találkozásnak nincsenek hozadékai, például a betegségek gyógyításában vagy megelőzésében. Hogy egy vizuálisan is megragadható példát mondjak: amikor egy mocsaras vidéken élő törzsnél borzalmas bőr- és végtagtorzulásokat okoz egy lábgomba, akkor a hagyományok szempontjából nézve vizuálisan disszonánsnak tűnhet ugyan, hogy ma a tolldísz és a hagyományos ruhák mellett az indiánok öltözetének része lett a gumicsizma, de ez az átalakulás része, a kölcsönhatás pozitív hozadéka. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy ne csak tárgyilagos fotódokumentáció, hanem a szépséget is felmutató képekben megőrizzük, ami az eredeti, belső fejlődés folyamata által megszabott életből még látható.

A.: Erre jött létre az Egyesület?

L. A.: Az „Eltűnőfélben” Lévő Kultúrák Egyesület célja nem ezeknek a kultúráknak a „megmentése”. Itt folyamatokról van szó. A megmentés, a kölcsönhatáson alapuló változások folyamatába való beavatkozás ugyanolyan arrogáns attitűdöt feltételez, mint az erőszakos átnevelés vagy megszüntetés. Az alapítvány számára elérhető cél a megörökítés. Olyasvalamiknek a megőrzése, amit a mi unokáink már nem fognak látni. Példa erre a National Geographic archívuma. 1997-ben a National Geographic
megjelentetett egy fotóalbumot, amelyben a lap 1887-es indulásakor készült fotók mellett az 1997-ben a világnak ugyanazokon a helyszínein készült képek láthatók. Az egyik oldalon mindig a régi kép, szemben az új.

A.: A National Geographickal egyébként hivatalos kapcsolatban is vagy.

L. A.: Igen. Egy barátom úgy másfél éve elküldte nekik néhány fotómat. Akkor felhívtak, és azóta hivatalosan is dolgozom velük – National Geographic-megbízólevéllel utazom. Új projektjeim megvalósításában az is segít, hogy a két másik természetfotóssal, a Life magazin vezető fotográfusával és egy neves kanadai természetfotóssal együtt elnyertem a Blue Earth Alliance nevű szervezet idei ösztöndíját. Ez a seattle-i központú szervezet többek között veszélyeztetett népek életének művészi és dokumentarista fotografikus dokumentálására ad ösztöndíjakat. Én a cigány kultúrák lokális transzformációjáról szóló projekttervemmel nyertem el az idei ösztöndíjat. Az érdekel, lokális roma kultúrák érdekelnek, Indiától Nyugat-Európáig, az, hogy melyek az azonos jegyek, milyen a helyi kultúrákkal való kölcsönhatások mechanizmusa és az ennek eredményeként előálló lokális roma kultúra. Emellett egy másik projekten is dolgozom, ez egy kísérleti játékfilm – de erről most nem szeretnék többet elárulni.

A.: Tevékenységed antropológiai indíttatású. Az antropológus szakmával mennyire vagy kapcsolatban?

L. A.: Van kapcsolatom a szakmával. Nagyon sok segítséget kapok Boglár Lajos antropológus professzortól. S afrikai kérdésekben Régi Tamás Afrika-kutatóval dolgozom együtt. Ő volt a kelet-afrikai könyvem szaklektora is. Munkáim növekvő publicitásával együtt épülnek a szakmai kapcsolatok is.

A.: Ha már a publicitásnál tartunk: A legutóbbi utazásod volt az, amihez végül a szenzáción keresztül a média kapcsolódni tudott.

L. A.: Igen, ma komoly dolgok is elsősorban az ilyen híreken keresztül jutnak el a médiába. Ha viszont az ember komolyan csinál valamit, és közben olyasmi történik vele, aminek populáris hírértéke van, akkor döntenie kell, mennyire megy bele. Az én esetem többszörös áttételen keresztül jutott el egy tévés szerkesztőhöz, így kerültem a képernyőre. De mindenképpen szerettem volna elkerülni a szenzációt, bulvárlapoknak nem nyilatkoztam, napilapnak is csak egynek. Ha már megtörtént ez a baleset, akkor muszáj felhasználni, legalább ráirányítani a figyelmet arra, ami szerintem fontos.

A.: Miért utaztál májusban Dél-Amerikába?

L. A.: A tavaly novemberben megkezdett munkám második szakaszaként indultam a huaoráni törzshöz. Egy évente megrendezett nagy ünnepségen akartam fotókat készíteni, ahol minden évben 20-30 pár egybekel, s egyben spirituális alkalom is, vezető tisztségviselőket választanak, és így tovább. Más még nem fotózta, mert az esős évszak kezdetén van, és olyankor nagyon nehéz oda eljutni. Én sem jutottam el. Ugyanakkor a szerencsétlenségnek „köszönhetően” nagyon gazdag anyaggal tértem vissza. A hatszemélyes kisgép, amivel útnak indultunk, Ecuador és Kolumbia határától nem messze zuhant le úgy 45 perccel a felszállás után. Öten voltunk, a helyi pilóta, egy Robbi nevű ecuadori antropológus, Patito, az LI. indián nyomolvasó, Ero, a finn biológus és én. Szerencsére mindannyian túléltük. Tudtuk, hogy keletre csak a dzsungel van, így nyugat felé indultunk. A hetedik napon már világos volt, hogy jó irányba megyünk, ekkor találkoztunk ugyanis egy indián vadásszal. A kilencedik napon este már azt is tudtuk, hogy másnap lakott helyre érünk. Egy kis indián településre jutottunk, a pilótát ott kellett hagynunk, mert akkorra már nagyon rossz állapotban volt.

Adás: 2008. január 28. hétfő 22.00-23.00 , Népzene, Tilos Rádió

visszahallgatom

Fotó galériák és kapcsolódó linkek:

Lóránt Attila, Amazonia, Disappereaing cultures honlapon

Amazon Indians org

Indigenous Peoples Information Directory

Tribe fight to save their Amazon

Adventure Ecology Brings The Amazon To London

Szappanos Adrienn, Kulturális Antropológia, alap fogalmak

Bindorffer Györgyi: A trobriandi krikett avagy a kultúra adaptációs ereje

 

 

Gyors szavazás 1: Melyik téma volt a legérdekesebb számodra?

Gyors szavazás 2: Melyik zenei műsor tetszett a legjobban?

Fórum: Ősi Kulturák Hete - a te véleményed

 

< Előző