JA slide show
 
Home Beszélgetések az Iszlámról Beszélgetések vallásról
Beszeélgetések vallásról
Az állam felfogása az iszlám jogban PDF Nyomtatás E-mail
Beszeélgetések vallásról
2008. szeptember 03. szerda, 16:56
Az állam felfogása az iszlám jogban


Beszélgetés Maróth Miklós professzorral az Avicenna Intézet kutatójával


“...a muszlim a politikai gyakorlatban az állam vezetője alapjában véve a törzsfőnök funkcióit látja el: ő gondoskodik alattvalói jólétéről, megfegyelmezéséről, felelős mindenegyes személy gondjainak megoldásáért.12 A muszlim állam vezetőjének ajtaja minden alattvalója előtt nyitva van. Ez a mi fogalmaink szerint bizonyos tekintetben paternalista, de bizonyos tekintetben, amennyiben a törzsön belül mindenki egyenlő, mindenkinek a baja vagy öröme közügy, demokratikus rendszer.

A politika a muszlim világban éppen ezért teljesen más keretek közt gondolkodik, mint a világ egyéb tájain, következésképp az egyes vezetői rangok jelentése nem esik egybe szótári jelentésükkel. Csak a politikai vezető törzsfői státusával lehet megmagyarázni, hogy az egyik országban (Szíria) miért öröklődhet apáról fiúra a miniszterelnöki pozíció, illetve egy másik országban (Szaúd-Arábia) hogyan lehet az, hogy a több ezer főt számláló nagy család egy néhány száz fős, arra jogosult csoportja választja, illetőleg - bizonyos feltételek megléte esetén - le is válthatja a királyt.


Ez a szunnával is szentesített törzsi hagyomány őrizte meg mindenütt az iszlám világában a hagyományos nagy családot is, amelyben mindenki mindenkivel törődik. (Ennek következtében az iszlám világában mindenütt igen csekély az öngyilkosságok száma.) Ez a hívők-egy-törzs mentalitás okozza általában véve is azt, amit minden Keletre látogató azonnal észrevesz: az emberek közti kapcsolat teljesen más természetű arrafelé, mint az európai kultúrkörben.
Később azonban világossá vált, hogy az élet újabb és újabb kérdéseit nem lehet csak a Korán és a szunna alapján megválaszolni, ezért ehhez a kettőhöz egy harmadik jogforrás is csatlakozott, ez pedig a vallás/jogtudósok consensusa.13 Mi az athéni népgyűlésből és a római szenátusból kinövő európai demokrácia neveltjei vagyunk, de mégis észre kell vennünk, hogy részben a törzsi egyenlőség, részben az isteni törvényekkel szabályozott politika szakembereinek, a jogtudósoknak a consensusa ebben a hagyományban tulajdonképp a demokrácia fóruma, jóllehet ez a demokrácia különbözik mind a népgyűléseken megvalósuló közvetlen, mind a parlamenti képviseleti demokráciától. (A consensus és a hozzá kapcsolódó rendelkezések magyarázzák, hogy Afganisztánban miért hívták össze az amerikai támadás előtt az ezer jogtudóst.)


Később, a korábbi iráni és görög kultúrterületek elfoglalása után az analóg következtetés és az analógia segítségével az egyéni vélemény (opinio) is csatlakozott negyedik jogforrásként az előző háromhoz. Ezzel a muszlim jog alapjaival kapcsolatosan lezárult az iszlám jogi rendszerének fejlődése.14”

In: Maróth Miklós : Az iszlám, Magyar Tudomány 2002/2 134.o

 

kapcsolódások:
_________________

előadás:

Maróth Miklós: Az arabok mint a görög tudományok örökösei (Minden tudás egyeteme )

tanulmányok:

 

Hatalmas vihar a sária elfogadása körül Iszlám törvények Európában?

 
Az iszlám vallás alapfogalmai, az iszlám kultúra sajátosságai. PDF Nyomtatás E-mail
Beszeélgetések vallásról
2008. szeptember 03. szerda, 16:52

Vallás / Filozófia
__________________

 

Hétindító bevezető beszélgetés Tüske László professzorral az Avicenna Intézet kutatójával: Az iszlám vallás alapfogalmai, az iszlám kultúra sajátosságai.

A Közel-Kelet területi, történelmi és kulturális áttekintése.

A Közel-Kelet népei, nyelvei, kultúrái.

Jövőbeli kitekintés: az iszlám modern alakulása, lesz-e /van-e reformáció az iszlámban?


Tüske László arabista, könyvtáros 1953-ban született. Hosszabb ideig arab nyelvterületen dolgozott, 1992–2002 között az OSZK osztályvezetője, 1994-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékén óraadó, 2002-től egyetemi adjunktus. Az Avicenna Közel-keleti Kutatások Intézetének munkatársa. Kutatási területe az arab irodalom és a kortárs iszlám.

 

kapcsolódások:
_________________

 

tanulmányok:

 

Ismertetők:

Apológia: Az iszlám – bevezető ismertető

Az iszlám vallás (Sulinet)

Ed Frenci, Bevezetés az iszlám gondolkodás világába

Kun Tibor: Az iszlám világa

Az iszlám: keletkezés, tanítás, történet

Az arabok története a VII-VIII. sz-ban

Az iszlám vallás étkezési előírásai ( Terebess Ázsia Lexikon)

Az iszlám táplálkozás

the Islamic Calendar

 

 

Iszlám Diákok Egyesülete: TIZENEGY KÉRDÉS AZ ISZLÁMRÓL

25 KÉRDÉS AZ ISZLÁMRÓL, Magyar Iszlám Közösség

 

 

 


Hirdetés

Az Iszlám világa képekben

610x.jpg

Hírek a Sajtóból

Izraeli Mészárlás Gázában: 1340 palesztín halott, 6000 sebesült...

A nemzetközi jog megsértésével vádolják Izraelt

Az ENSZ-közgyűlés elnöke azzal vádolta Izraelt, hogy gázai övezeti offenzívája során megsérti a nemzetközi jogot.

Miguel d,Escoto Brockmann a közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén az Izrael által elkövetett jogsértések között említette a kollektív büntetést, az erő aránytalan alkalmazását, valamint polgári célpontok - köztük (lakó)házak, mecsetek és iskolák - elleni támadásokat.

A csütörtökön huszadik napjába lépett offenzíva következtében már több mint ezer palesztin vesztette életét.

(MTI) tovább a forráshoz (Index.hu)

 

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elítélte Izraelt és tényfeltáró küldöttséget meneszt a konfliktustérségbe.

Hírszerő.hu:
 
"A határozatot megszavazó államok követelik, hogy a nemzetközi jognak és az emberi jogoknak megfelelően nyújtsanak azonnali nemzetközi oltalmat a palesztin népnek. A tanács arról is döntést hozott, hogy tényfeltáró küldöttséget meneszt a konfliktustérségbe. A tanács végezetül kéri az izraeli katonai offenzíva haladéktalan leállítását és az izraeli polgári lakosság elleni palesztin rakétatámadások beszüntetését." tovább a hírszerző lapon
 
 

A Vatikánt koncentrációs táborra emlékezteti a Gázai övezet

A Vatikán igazságügy-minisztere egy interjúban azt mondta, a Gázai övezet egyre inkább egy nagy koncentrációs táborra emlékeztet. Renato Martino bíboros szerint a világ nem nézheti tétlenül a közel-keleti történéseket, hiszen az izraeliek és a palesztinok egyazon föld gyermekei. Az izraeli külügyminisztérium elítélte Martino bíboros nyilatkozatát. tovább a forráshoz (Index/MTI)
 

24 napnyi bombázás, szárazföldi invázió: Minaret összefoglaló

 2009. 01.15: Izrael kórházat, a nemzetközi média központját és az ENSZ gázai központját bombázza, miközben az ENSZ főtitkár Tel-Avivban tárgyal!

Az Aljazeera hírtelevízió szerint az elmúlt 24 nap alatt további 1340 halott van a palesztinok körében (köztük több mint 300 gyerek és 89 nő), és a sebesültek száma már elérte a 6000 embert - a fele gyerek és nő. (frissitve:  2009-01-27 22:12:59 )

Egyébként a Gázai terület zárt katonai terület, és Izrael nem engedi be az újságírókat. ( A BBC, Aljazeera és más Arab csatornáknak vannak ott tudósítói) - az izraeli legfelsőbb bíróság utasítása ellenére. 

Az izraeli légierő támadásai következtében meghalt a Hamász gázai szervezetének egyik magas rangú vezetője és annak 9 tagú családja. Az Aljazeera hírcsatorna szerint  Izrael eddig több száz házat bombázott  legális és illegális tiltott fegyverekkel, ahol egész családok haltak meg, miközben házaikban ültek (legutóbb 7 illetve 11 fős család halt meg a támadások során). Emellett, több mint 16 mecsetet tett Izrael a földdel egyenlővé. A legutóbbi mecset támadásban 11 ember halt meg imádkozás közben, köztük egy gyerek is. A támadások A Gazai egyetemet is elérték, illetve több iskolát is. A legutóbbi ENSZ iskola elleni támadásban 42 palesztin halt meg, köztük sok gyerek.

A támadások az orvosokat sem kímélték, eddig ugyanis 16 orvos vesztette életét sebesültek ellátása közben. Emiatt a nemzetközi vöröskereszt is emelte szavát. További 4 újságíró is elvesztette életét, legutóbb amikor Izrael a médiák helyi székhelyét bombázta.

A helyzetet súlyosbítja, hogy Gázában komoly hiány van gyógyszerekből, élelemből és vízből. Emellett az övezet 80%-ban nincs áram. Emlékezetes, hogy Izrael másfél éve tartja blokád alatt az egész gázai övezetet, ahol közel másfél millió palesztin él. A blokádot a Hamász hatalmának megtörése érdekében kezdeményezte Izrael, annak ellenére, hogy a Hamászt választották legtöbben a legutóbbi palesztin választásokon.

A múlt heti izraeli légitámadás óta több, mint 500 rakétát lőttek ki palesztinok a Gázai-övezet területéről Dél-Izraelre. A Grad típusú rakéták minden eddiginél beljebb csapódtak be Izrael területén.
A Hamász által kilőtt rakéták miatt izraeli oldalon 1 halott van eddig (ő is palesztin), illetve több sebesült is.

A Hamász szerint addig fogja kilőni kis hatótávolságú (kb 45 km) és igen gyenge rakétáit Izraeli területre, amíg Izrael nem fejezi be Gáza ostromát illetve a blokádot, és amíg nem állitja le Izrael Gáza bombázását és nem vonul ki teljesen Gázából.

Eközben a szárazföldi támadás során 11 izraeli katona halt meg eddig, és több mint 150 sebesült katona van az izraeli hadsereg szerint. (friss infó itt)

 És még nincs vége! Izrael szerint most következik a"harmadik" fázis, így katonái tovább hatolnak a Gázai övezetbe.

 Újdonság, hogy dél Libanonból is lövik észak Izraelt ismeretlenek most már. Eddig 4 sebesült van észak Izraelben.

Eközben Venezuella és Bolivia megszakitották a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

 

Jogos Önvédelem? Háborús bűnök inkább?

Bővebben...

Legutóbbi Bejegyzések

‘Peak Oil’ probléma villággazdasági vonatkoztatásairól és a globalizációra gyakorolt hatásáról.

hamarosan itt lesz olvasható az interjú teljes szövege. kis türelmet...

1001 éjszaka mesési, zenei remix és mese olvasás.

 hamarosan itt lesz olvasható a teljes szöveg.  kis...

Muszlim zene Indiában, Tóth Szabi beszélget Igorral

 hamarosan itt lesz olvasható az interjú teljes szövege. kis...

Beszélgetés N. Rózsa Erzsébet külügyi szakértővel

 hamarosan itt lesz olvasható az interjú teljes szövege. kis türelmet...


Törökország, az iszlám világ “kapuja” Az Ottomán birodalomtól napjainking.

 hamarosan itt lesz olvasható az interjú teljes szövege. ...

Beszélgetés Szombathy Zoltánnal az iszlám népi kultúra sajátosságairól.

 hamarosan itt lesz olvasható az interjú teljes szövege. ...

Beszélgetés Saleh Imámmal az Iszlámról és a fundamentalizmusról

hamarosan itt lesz olvasható az interjú teljes szövege.  kis...

Az állam felfogása az iszlám jogban

Az állam felfogása az iszlám jogban Beszélgetés Maróth Miklós...

Beszélgetés Szentágotay Rita Yusra-val a muszlim nő helyzetéről.

Társadalom  / életmód   Közel Kelet és Iszlám Kultura Hete...

module by Inspiration